Reformer Pilates órák kezdőknek és haladóknak
Lemondás: 24 órával az óra kezdése előtt lehetséges, ellenkező esetben az alkalom levonásra kerül.
Magánórák lemondása: 48 órával korábban tudod lemondani, ellenkező esetben az alkalom levonásra kerül.
Visontai Szilvia
A mozgás, a művészetek és a tanítás gyermekkorom óta fontos szerepet játszanak az életemben.
Táncosként diplomáztam, de az egyetemi éveim alatt elkezdtem a jógával foglalkozni, és oktatóként elhelyezkedni. (Hatha, yin, Bikram, Aerial irányzatokban)
Amikor befejeztem a pedagógus képzést, kipróbáltam a pilatest, ami egy egészen új megvilágításba helyezte az addigi elképzelésemet a testről, egészséges mozgásról. Rögtön beleszerettem ebbe a tudatos, logikus, hatékony, okos és testbarát műfajba. Budapesten kezdtem el a STOTT pilates képzéseket, és nagy örömömre az oktatást is. Folyamatosan járok továbbképzésekre, kurzusokra, hogy minden lépcsőjét végigjárjam a műfajnak, megismerjem az eszközöket, gépeket, és szélesítsem a gyakorlat-repertoárom.
Hálás vagyok, hogy pilatest oktathatok, és hozzájárulhatok vendégeim egészségéhez és jó közérzetéhez.
Várlak sok szeretettel kis csoportos/ egyéni / csoportos óráimon!
Privát óra: 10.000 Ft / óra

Sáska Szandra
A Yoga & Pilates Downtownban a funkcionális edzés, a women body training és a funkcionális jóga mellett már velem is találkozhattok a reformer pilates edzéseken. Számomra nagyon fontos, hogy vendégeimnek a legkomplexebb edzést nyújtsam, és mindenki megtalálja a számára legkedveltebb mozgásformát,a funkcional reformer pilates edzésem kiválóan alkalmas erre.
Óráimat megszámlálhatatlan és megunhatatlan gyakorlatok sorozata mentén fejlesztettem ki,magába foglalja a reformer pilates gépeken végzett minden izomcsoportra nyújtott mozgást, de kiegészül egy saját testsúlyós, illetve súlyzós edzéssel is. Különösen nagy figyelmet fordítok a hölgy vendégeim által nem kedvelt területekre is. (popsi, comb, has)
Ha kihívásokra vágysz, szeretnél fogyni , izmosodni vagy szálkásodni, várlak szeretettel Hétfői óráimon.
Hidd el a kívánt hatás nem marad el 😊
Privát óra: 10.000 Ft/ óra

Sáska Nóra & Szandra
Régóta dédelgetett álmunk volt, hogy egy közös „iker” edzést tartsunk vendégeinknek, és végre meg is valósítottuk.
Hétfőnként találkozhattok velünk egy igazán komplex edzés keretei között. Az óra felépítése a következő:-indul egy jóga bemelegítéssel és az erősítő edzésre ráhangoló elemekkel
-folytatódik reformer pilates gépeken végzett teljes testet átmozgató,illetve saját testsúlyós, súlyzós gyakorlatokkal,
-végül egy jóga levezetés, nyújtás és meditáció következik.
Ha egy igazán izgalmas és változatos edzésre vágysz várunk szeretettel 🙂
Csoportos óra: 5000 ft/fő

Dudás Szandi
Táncoktatóként már több évnyi tapasztalatom van abban, hogyan adjam át egy mozdulat megfelelő kivitelezését.
Táplálkozási tanácsadóként arra törekszem, hogy megtaláld az egyensúlyt az egészséges étkezésben.
Az óráimon funkcionális reformer edzőként azt szeretném, hogy megtapasztalj egy új, élvezhető mozgásformát,
amely rendszeres végzése megkönnyíti a mindennapjaid, erőt ad, mobilisabbá és hajlékonyabbá tesz.
A csoportos órák edzéstervei a legtöbb izomcsoportra kiterjednek, így 60 perc alatt egy hatékony teljes test edzést kapsz.
A magánórák alkalmával magabiztosságot szerezhetsz a reformer gép használatában és feszegetjük a határaidat.

Gigi
Eddigi életem során számos sportágban kipróbáltam már magam, de egy idő után mindig rájuk untam. Majd a covid következtében fel kellett hagynom az addigi magas intenzitású edzésekkel, ekkor találtam rá a jógára és a reformer edzésekre, amelyek rögtön szerelmek lettek számomra. Függetlenül attól, hogy nem terheli le annyira a szervezetet mégis rendkívül jól formál és edzi a testet. Minden óráról lelkileg teljesen feltöltődve jöttem ki, amit mint oktató én is szeretnék átadni vendégeimnek, hogy ők is ugyanolyan boldogan, magabiztosan távozhassanak az órákról.

Anett
Gyerekkorom óta fontos szerepet tölt be az életemben a mozgás. Balettől kezdve a szinkron korcsolyán át a futásig rengeteg sportban kipróbáltam magam. Hamar megtapasztaltam, hogy mennyi mindent ad a rendszeres mozgás, bár az igazán nagy szerelem a reformer edzésformával és a jógával alakult ki.
A testi egészség fenntartása mellett elengedhetetlen, hogy a lelkünk is rendben legyen. Ezt az egységet, harmóniát már az első reformer órán éreztem és szeretném, ha minél több ember megismerhetné ezt a kettős feltöltődést.
A reformeren végzett 50-60 perces órák a mélyizmok erősítése mellett nagy hangsúlyt fektetnek a test mobilizálására, a megfelelő nyújtásra, az egyensúlyérzék fejlesztésére és a testtudat tökéletesítésére. A tónusos izmok mellett garantált a lelki feltöltődés és a felfrissült érzés.

Reformer Csoportos óráink típusai:
Cardio reformer
Az edzés a magas intenzitású intervall edzésen alapszik. Az óra során pulzusemelő dinamikus pilates gyakorlatokat kombinálunk alacsony intenzitású kis eszközös feladatokkal. Az óra célja a magasabb kalória égetés és a teljes test átmozgatása.
Szint: Kezdő, középhaladó, haladó
Functional reformer
Az óra keretén belül megismerkedhetsz a dinamikus pilates és a funkcionális edzés reformeres ötvözetével. A szálkásító és zsírégető gyakorlatokat mobilizációs, valamint stretching feladatokkal egészítjük ki. Ezenkívül kiemelt fókuszt kap a CORE izomzat erősítése.
Szint: aktívan sportoló kezdő, középhaladó, haladó
Csoportos gépi pilates
Az első az egészség, az izületek és a gerinc biztonsága, ezért a
stabilizátor izmok erősítésére fókuszálunk. Ezzel a derék, nyak izületi fájdalmakat is mérsékelhetjük. A precíz, izolált mozdulatokkal
fejlesztjük a koncentrációt, test tudatot, frissítjük az elmét. A tudatos légzéssel erősítjük és karcsúsítjuk a felsőtestet, méregtelenítünk, és oldjuk a stresszt, esetleges mentális, lelki feszültséget.
Az órák 50-60 percesek, a csoport edzettségi szintjétől függően.
Milyen a reformer gépes edzés?
Ez egy olyan eszköz, amit a talaj pilates továbbfejlesztéseként talált fel Joseph Pilates. A reformer hasonlóan néz ki, mint egy ágy. A feladatokat rúgós ellenállásokkal végezzük, ennek köszönhetően pedig a csoportos órák keretén belül is az oktató képes minden vendég aktuális edzettségi szintjéhez alakítani a gép beállításait.
A reformer segítségével a súlyzós edzésekkel ellentétben az izmok térfogatának növelése nélkül tudunk tónusos, szálkás és feszes izomzatot elérni. Ez az egyik oka, hogy olyan népszerű manapság Amerikában a színészek, élsportolók és fitneszmodellek körében is.
Kiknek ajánlott és milyen eredmények várhatóak hosszútávon a reformer edzéstől?
Bár elsősorban rehabilitációs céllal született meg ez az edzésforma, mára már számos kiegészítő eszközzel rendelkeznek a reformerek. Ezek az eszközök teszik lehetővé, hogy kardiós órán is részt vehessenek a vendégek, ha a fogyás az aktuális céljuk vagy funkcionális edzésen, ha szálkás, karcsú és tónusos izomzatot szeretnének.
Mivel minden gyakorlat aktivizálja a CORE izmokat, ezért a mozgásszegény életmódot folytatóktól az élsportolókig mindenki hasznára válhat.
A rendszeres reformeres edzés javítja az atlétikai teljesítményt, megszünteti a hát és derékfájást, a sérülések utáni regenerációs folyamatokat gyorsítja, elősegíti a fogyást, fejleszti a koordinációs képességeket és korrigálja a testtartást.
Alapvetően kimondhatjuk, hogy ez egy olyan mozgásrendszer, amelyet mindennapi életünk és közérzetünk javítására terveztek.
Ezenkívül a reformer kialakítása lehetővé teszi, hogy a gyakorlatok végzése során az ízületek ne kapjanak nagy terhelést, így akinek boka, térd, csípő, váll vagy könyök problémája van, az is nyugodt szívvel tud részt venni egy ilyen edzésen.
Reformer Pilates stúdiónk
GY.I.K.
- Bejelentkezni, hogy tudok hozzátok? Mennyivel hamarabb szükséges?
Bejelentkezni online lehetséges (ameddig nem szerzel bérletet).
Egy nappal korábban érdemes, hogy biztosan legyen helyed.
Aktuális órarendünket az Órarend fül alatt találod, de a social media platformjainkon is elérhetőek.
- Lehet mindig 1 alkalomra is jegyet venni? Ezt nálatok fizetem, amikor megyek órára?
Ha előre bejelentkezel, akkor online tudod megtenni. Ha nem jelentkezel be előre akkor a helyszínen tudsz fizetni / viszont így nem tudjuk garantálni a férőhelyet.
- Lehet-e ajándék utalványt vásárolni?
Természetesen ajándék utalványt is vásárolhatsz nálunk.
E-mailben tudunk küldeni egyéni órára szóló ajándékutalványt, de csoportos bérletet is vehetsz ajándékba!
Ilyenkor utalással tudsz fizetni és e-mailben kapod meg az utalványt.